Február 4-én, pénteken a Hidegkuti Nándor Stadionban ünnepélyesen felavatták a lengyel labdarúgó válogatott története első meccsének, valamint Pozsonyi Imrének az emléktábláját.
1921. december 18-án a jelenlegi helyén álló stadionban játszotta első hivatalos meccsét a lengyel válogatott, amely 1-0-ás vereséget szenvedett a magyar nemzeti tizenegytől.
A lengyel csapatot a keretet összeállító Józef Szkolnikowski hiányában a gárda felkészítésében is közreműködő Pozsonyi Imre irányította a mérkőzés során.
Pozsonyi továbbá azzal is beírta nevét a lengyel futball történelemkönyvébe, hogy ő vezette az első lengyel bajnoki címet elhódító KS Cracoviát, az ország legrégibb csapatát.
Az ünnepségen felszólalt többek között Mitrovits Miklós, Deutsch Péter (az MTK elnöke), Stefan Majewski (a KS Cracovia sportigazgatója), valamint felolvasták Cezary Kulesza, a Lengyel Labdarúgó Szövetség elnőkének levelét.
A meghívott vendégek között jelen voltak a 100 évvel ezelőtti mérkőzésen játszó magyar futballisták unokái, valamint kutatóintézetünk igazgatója, Piotr Piętka is.
MKS Cracovia SSA
MTK Budapest
Łączy nas piłka
