Hírek

Késmárk (szlovákul Kežmarok, lengyelül Kieżmark) ma Szlovákiában található szepességi város.

A település a XIII. században jött létre, 1295-ben városi, 1380-ban pedig szabad királyi városi rangra emelkedett. Fontos kereskedelmi útvonalon történő elhelyezkedése gyors fejlődést hozott: a XV. században már seregnyi céh működött a városban, melyek közül az egyik legjelentősebb a posztókészítők 1475-ben alapított szervezete volt. Késmárkkal együtt lakosai is gazdagodtak: németek, szlovákok, magyarok, lengyelek, zsidók és ruszinok.

1463-ban védelmi célokat szolgáló vár építésébe kezdtek, mely 1528-tól Hieronim Łaski (1496–1541) szirádi vajdához tartozott. Az ismert kalandor ekkoriban éppen Szapolyai János szolgálatában állt, aki szepesi ispánná tette, és Késmárk mellett Nedec várát is tulajdonába adta (így tett szert Łaski a szepesi gróf és a késmárki báró címekre). Néhány év elteltével Łaski elárulta Szapolyait, kinek nagy ellenségéhez, I. Ferdinánd császárhoz pártolt.

Hieronim Łaski szepességi birtokait, így a két várat is fia, Olbracht (1536–1604) örökölte meg, aki a lengyel szenátus tagjaként és szirádi vajdaként még apjánál is nagyobb kalandornak bizonyult. 1564-ben elvett egy nála 21 évvel idősebb, tehetős özvegyet, Beata Ostrogskát a Kościeliski családból (a rossz nyelvek szerint Öreg Zsigmond király házasságon kívül született lányát), hogy a frigy által biztosítsa az álmai megvalósításához szükséges tőkét. Rögtön az esküvő után Késmárkra vitette újdonsült feleségét, ahol kényszerítette, hogy írja rá a vár tulajdonjogát. ahová azonmód be is záratta az asszonyt, aki innentől fogva mintegy nyolc évig szenvedett nélkülözést és fogságot. Könyörgő leveleinek egyik címzettje sem segített rajta: Ferdinánd császárnál, II. Zsigmond Ágost lengyel királynál, Jagelló Annánál és barátinak hitt mágnásoknál is süket fülekre talált, mivel férjének a császár szövetségeseként túlságosan jó kapcsolatrendszere volt ahhoz, hogy bárki zavarni merte volna köreit.

A rabságban tartott nő ügye csupán 1573-ban érte el az ingerküszöböt, mikor is a császár utasította a felső-magyarországi sztarosztát a nyomozás lefolytatására. Minderre hatást gyakorolt az is, hogy Łaski időközben bigámiát követett el azzal, hogy elvette a francia Sabine de Sauve-t. Vizsgálata eredményeképpen Jan Reubner jelentést tett Beata Łaska nyomoráról, aki rongyokba burkolva raboskodott, a külvilággal történő bármiféle érintkezés nélkül; a császárhoz írt leveleihez is vízzel kevert kormot kellett használnia. Könyörgött a közbenjárásért, és kijelentette, hogy szabadságáért cserébe minden tulajdonáról hajlandó lemondai. Ügyére ennek ellenére hamar újra a csend fátyla borult, mivel időközben Zsigmond Ágost halálával Lengyelország uralkodó nélkül maradt, így Łaski újra értékessé vált a Habsburgok szemében. Beata így továbbra is házi őrizet alatt állt, egészen1576-ig, mikor is a sorsa iránt egyedüliként érdeklődő Reubner sztaroszta átszállíttatta Kassára, ahol azonban még abban az évben, még mindig fogolyként elhunyt. Késmárkon temették el.

Beata Łaskát ma úgy tartják számon, mint az első név szerint ismert tátrai túrázót, mivel még 1565-ban kirándulást tett a Késmárki-völgybe.

1583-ban Olbracht Łaski elvesztette Késmárk várát és egyéb szepességi birtokait, melyekhez hasonlóan az egyedüliként a kezén maradt Nedec is el volt zálogosítva. A vár, majd később maga a település is mintegy évszázadra a Thökölyek, a Habsburgok esküdt ellenségei kezére került. 1702-ben a város megvette a várat annak utolsó urától, Ferdinand Rübertől. Az erődítményt ettől fogva magtárként, laktanyaként, valamint manufaktúrák és műhelyek otthonaként használták, karbantartás nélkül pedig állapota leromlott. 1931-ben, főtornyának renoválása után nyílt meg benne az első múzeumi kiállítás, majd az 1962 és 1985 között lefolytatott alapos állagmegóvási munkálatokat követően a vár maga is múzeummá vált.