A középkori Derenk (a szláv eredetű elnevezés a környéken sűrűn növő somra utal) település a Rákóczi-szabadságharc és a nyomában járó járványok miatt elnéptelenedett. A területet birtokló Esterházyak komoly kedvezményeket ígérve csábítottak földjükre új munkaerőt: lengyel gurálokat a Tátrán túlról. Jelenlétükről elsőként egy 1717-es keltezésű feljegyzés tanúskodik.
A szinte lengyel etnikai szigetként működő Derenk lakosai körében sajátos kultúra honosodott meg, különösen az archaikus lengyel nyelvre épülő dialektusukat tekintve. Elsősorban pásztorkodással és erdőmunkákkal, illetve kereskedelemmel foglalkoztak.
A trianoni határ elvágta a derenkiek gazdasági lehetőségeit, így végül kérték áttelepítésüket egy jobb termőfölddel rendelkező területre. 1943-ra Derenket fel is számolták: lakosait közösségüktől megfosztva különböző településeken helyezték el szerte Borsod vármegyében, illetve a mai Szlovákia területén. Az árván maradt falut magába foglaló területen Horthy Miklós kormányzó számára létesítettek medvéskertet.
Derenk soha nem merült feledésbe: egykori lakosai és leszármazottaik rendszeresen visszajártak, illetve visszajárnak, minden július utolsó vasárnapján megülve templomuk búcsúját is. Ma az Országos Kéktúra 24. szakaszának egyik állomása az egykorvolt lengyel település, temetőjével, iskolaépületével és újjáépített kápolnájával együtt.
