Rapperswili Lengyel Múzeum

 

2020. október 23-án lesz 150 éve annak, hogy megalakult a rapperswili lengyel múzeum.

A Lengyel Nemzeti Múzeum 1870. október 23-án nyílt meg a Zürichi-tó mellett fekvő Rapperswilben. Alapítója gróf Władysław Bloer-Plater  (1806–1889)  egy szamogitiai család sarja volt, a novemberi felkelés résztvevője, aki 1846-tól fogva Svájcban élt.

tablica 3-3

1870-ben Plater bérbe vette a 99 esztendő óta elhagyatottan és részben romokban álló rapperswili várat, melynek renoválására azért vállalkozott, hogy ott majd egy múzeumban lengyel emlékeket helyezzen el. A felújítás tíz éven át tartott, óriási költségei miatt pedig a végére Plater gróf már nem is mondhatta magát olyan tehetősnek.

A múzeum helyzete mindig is igen komplikált volt, sőt. nem is működött folyamatosan, ezért megkülönböztetjüj az első, a második és a harmadik Rapperswilt.

I – Az első Rapperswil 1870 és 1927 között. A felosztások korának politikai emigrációjához kapcsolódó korszak, melynek során Plater, múzeumának folyamatosan bővülő gyűjteményét a lengyel nemzetnek ajánlotta, elhatározva, hogy a függetlenség visszaszerzését követően a muzeáliákat Lengyelországba szállítják. Szándékát 1927-ben valósították meg.

A Plater alapította múzeumot hamarosan Rapperswili Lengyel Nemzeti Múzeumnak kezdték nevezni: az ezernyi tárgy mellett egy komplett levéltár és könyvtár is alakult berkeiben. A vár szobáiban tematikus gyűjtemények kaptak helyet például Kopernikuszról, Kościuszkóró vagy Mickiewiczről. A szimbolikus értéket tovább növelte, hogy 1895-től a múzeum adott otthont Tadeusz Kościuszko szívének. Az intézmény mindemellett nemzeti ünnepségeket is szervezett, többek között a május 3-i alkotmány 100. évfordulóján.

A kezdetekkor, majdnem 20 esztendőn át a múzeumot tulajdonosa, Władysław Plater irányította, aki, miután sikertelen erőfeszítéseket tett a múzeum bekötésére a korábbi lengyel területeken maradt intézmények (a poznańi Tudományok Barátainak Társasága, vagy a krakkói Képzőművészeti Akadémia) vérkeringésébe, 1873-ban életre hívta a Múzeumtanácsot. Ebben többek között Józef Ignacy Kraszewski, néhány évvel később pedig Henryk Bukowski (1839–1900), egy híres stockholmi antikvárius is helyet foglalt.

Plater halála után a múzeum irányítását a Múzeumtanács vette át, melynek élén Józef Gałęzowski ezredes, a januári felkelés résztvevője, az emigrációban pedig egy párizsi bank főhivatalnoka állt, aki rendezte a múzeum pénzügyeit. Az intézmény vezetősége évente egyszer találkozott Rapperswilben.

pocztówka rappi

Azonban szinte e korszak egésze során (1890-től) a múzeumban Włodzimierz Rużycki de Rosenwerth (1837–1914) uralkodott, aki egyszerre volt gondnok, konzervátor és persze kurátor – ez utóbbihoz értett a legkevésbé. A múzeumot képek, valamint arany és ezüst tárgyak gyűjteményeként kezelte, miközben maga is fabrikált történeti emlékeket, melyekkel vitrineket töltött meg. A múzeum eképpen történő folyamatos gazdagítása különös tárgyakkal, és az eredeti darabok csinosítgatása kompromittálta a gyűjteményt. Nem volt azonban mit tenni: Rużycki élvezte Józef Gałęzowski feltétlen bizalmát, melynek köszönhetően korlátlan hatalmat gyakorolhatott a várban. Mindez számos konfliktushoz és a múzeum tekintélyének megrendüléséhez vezetett.

Az első világháború időszakában a múzeum rendkívül nehéz helyzetbe került: világossá váltak a háború előtt felvett hitelekből fakadó pénzügyi problémák, a lengyel forrásokat pedig elzárták. Lehetetlenné vált a tanács éves találkozója, miközben erőre kapott a rapperswili lengyelek közti politikai viszálykodás.

A háború végén öltött testet a koncepció, melynek értelmében a múzeumot felvásárolta volna az Amerikai Lengyel Nemzeti Szövetség, míg egy másik elképzelés szerint az Ideiglenes Államtanács vette volna meg a gyűjteményt és szállította volna azt Varsóba, a kiürített várban csak egy az újjászülető Lengyelországgal foglalkozó kiállítást hagyva. Végül ez utóbbi terv győzött, igazodva az alapító gróf végakaratához.

rappi 101921. október 21-én a Lengyel Köztársaság szejmje döntést hozott a rapperswili gyűjtemény Lengyelországba szállításáról, mely azonban csupán 1927-ben valósult meg: 92 ezer kötetes könyvtár, 27 ezer kéziratot őrző levéltár, 22 ezer metszet, 9000 bankjegy és érem, 3000 műalkotás, valamint a Kościuszko szívét őrző urna érkezett Lengyelországba egy 14 vagonból álló vonaton, melyet rapperswili lakosok tömege búcsúztatott. Így ért hát véget az első Rapperswili Múzeum korszaka.

A rapperswili kincsek egy részét már 1939 szeptemberében megsemmisítették, míg a többit tűz pusztította el 1944-ben, a varsói felkelés idején.

Az 1970-ig szóló bérleti szerződés ellenére a vár a gyűjtemény elszállítása után üresen tátongott; senki sem tudta, mivel lehetne megtölteni a sivár termeket. Ezzel párhuzamosan a rapperswili településvezetés egyre türelmetlenebbé vált, és a szerződés felmondását szorgalmazta. A lengyel külügyminisztérium döntése csupán 1936-ban született meg.

II – A második Rapperswil időszaka 1936 és 1951 közé tehető. 1936-ban kortás lengyel művészeti kiállítás nyílt a várban, mely mintegy 70 művész, köztük Cybis vagy Skoczylas műveit vonultatta fel. A tárlat kurátora a múzeum későbbi igazgatója, a Szépművészeti Akadémián frissen abszolvált Halina Jastrzębowska-Kenarowa (1907–2003) volt. A kiállítás óriási sikert aratott: mintegy 4 ezren tekintették meg, és 42 képet – összesen 6600 frankért – el is adtak. Ezen felbuzdulva 1937-ben döntés született a Lengyel Kortárs Múzeum létrehozásáról, melynek állandó tárlata térképeket, diagramokat, plakátokat, és a lengyel tájról készült fényképeket vonultatott fel, de egy néprajzi expozíció, vagy épp a „Píłsudski” óceánjáró modellje is helyet kapott. Mindezt időszaki kiállítások egészítették ki kortárs lengyel grafikusok (többek között Wł. Skoczylas és T. Kulisiewicz) műveiből.

A II. világháború kitörésének pillanatában minden megváltozott, az emigrációba kényszerült lengyel kormány ugyanis a múzeumot fenntartó források szűkítésére kényszerült.

A következő változást az 1940-es év hozta, mikor a mintegy 12 ezer katonából álló, Bronisław Prugar-Ketling tábornok vezette 2. Gyalogos Lövészhadosztály Franciaország elestét követően Svájc területére lépett, ahol internálták őket.

A múzeum a hadosztály vezetésével karöltve oktatási és kulturális tevékenységbe kezdet: az internálótáborokat kiszolgáló könyvtárakat hoztak létre, Rapperswilben kiállítást nyitottak a katonák által készített kisplasztikákból és kézműves alkotásokból, a múzeum pedig tankönyveket adott ki a tanulni vágyó bakáknak, illetve „W kraju i na obczyźnie” címmel egy közlönyt is közreadtak.

A háború végstádiumábn a londoni emigráns lengyel kormány egyre halogatta a döntést, mellyel a Rapperswili Lengyel Múzeumot a külügy intézményéből önálló jogi személlyé alakítsa, ezzel megszüntetve az állami tulajdonlást, és lehetőséget teremtve pl. az alapítványi birtoklás számára. A sokhónapnyi huzavona ahhoz vezetett, hogy mire az emigráns kormány berni küldötte kézhez kapta a fenti rendelkezést, addigra a svájci kormány már nem ismerte el hivatalos félként, hiszen ezzel ekkor már az 1945 augusztusában a jaltai határozatok alapján felálló Nemzeti Egység Ideiglenes Kormányét illették. A berni lengyel követésg átvette a múzeumot: előbb a Lengyelországból érkező Jerzy Putrament, majd Julian Przyboś volt hivatott a kommunista propaganda szellemében átalakítani a rapperswili intézményt. 1949-ben a kisváros vezetése felmondta a szerződést, mely közel három évig tartó vitát eredményezett. 1951-ben a luzerni szövetségi bíróság jogerős és kötelező érvényű ítéletet hirdetett a település javára. A lengyeleknek el kellett hagyniuk a várat; a gyűjteményt 1952-ben szállítottá a Lengyel Népköztársaságba, ahol a łowicz-i Kerületi Múzeumban kapott helyet.

pocztwka - rapperswil;

III – A harmadik Rapperswil, az 50-es évek derekától napjankig.

1954-ben Svájcban élő lengyelek és svájciak közös javaslatára felállt a Rapperswili Lengyel Múzeum Baráti Köre, egy politikailag független szervezet. A várat ekkoriban a Várszövetség (Burgverein) gondozta, mellyel a település szerződést írt alá egy nemzetközi várkutató intézet és vármúzeum létesítéséről. A Rapperswili Lengyel Múzeum Baráti Köre egy földszinti szobát bérelt a Burgvereintól, mely a nemrég még létező lengyel múzeum történetét lett hivatott bemutatni. A kör tagjainak száma 1955-ben 157 fő volt: időről-időre felolvasásokat, koncerteket vagy akár kisebb kiállításokat szerveztek, de összességében nem voltak sem elegen, sem elég aktívak ahhoz, hogy megpróbálhassák egy lengyel múzeum létrehozását a várban.

rappi 1111973-ban azonban váratlanul a baráti kör egy terjedelmes kiállítást szentelt Nikolausz Kopernikusznak, születése 500. évfordulója alkalmából, és ugyanilyen nem várt módon sikerült elkötelezett emberekből kialakítani egy csoportot, amely létrehozta e tárlatot: anyagi támogatás szereztek, valamint Kopernikuszhoz kapcsolódó kiállítási tárgyakat szereztek be Német- és Franciaországból, illetve más államokból is. A kiállítás óriási sikernek bizonyult, hiszen mintegy 11 ezren keresték fel, valamint írt róla a helyi és országos sajtó is.

Ennek a sikernek köszönhetően Rapperswil felmondta a Burgvereinnal kötött szerződést. A földszint egy részén éttermet, a harmadik emeleti nagy lovagteremben koncerttermet alakítottak ki, míg az első emeletet egészében a Lengyel Múzeum Baráti Köre bérelhette ki egy új lengyel múzeum számára. Ez az áttörés elsősorban három lengyel emigáns érdeme: professzor Józef Maria Bocheński (1902–1995) Domonkos-rendi szerzetes, a Freiburgi Egyetem rektora; Julian Godlewski (1903–1983), Thyssen báró acélipari vállalatának felügyelőbizottsági tagja; Janusz Morkowski (1930), a múzeum későbbi igazgatója. Ám nem szabad elfeledkezni Rapperswil vezetőiről sem.

A harmadik rapperswili lengyel múzeum 1975-ben nyílt meg, egy Lengyelországgal foglalkozó tematikus kiállítással, melynek meglehetősen kevés eleme volt: nyolc kép, kitűnő festőktől (Fałat, Chełmoński, Kossak, Brandt, Chmielowski), népművészeti alkotások, de főként plakátok a lengyel fotóművészet mestereinek alkotásaival és a lengyel kultúra alkotásaival. 1977-ben a Kör tíz évre szóló bérleti megállapodást kötött a múzeum helyiségeinek bérletéről a városvezetéssel.

Különösen fontos volt a múzeum számára, hogy 1977-78-ban létrejött „Libertas” Lengyel Kulturális Alapítvány Rapperswilben, melynek célja a múzeum támogatása volt. 40 ezer frankos alaptőkéjét négyen, köztük Julian Godlewski és Bocheński atya adták össze, ám ez az összeg rövidesen tovább bővült újabb adakozásoknak köszönhetően. Az alapítvány így vehette meg a főtéren álló, „Burghof” elnevezésű épületet, melyben a múzeum könyvtára és raktárhelyiségek, illetve kiadó szobák találhatók.

Ezen időszak egésze alatt új kiállításokat és szimpóziumokat szerveztek, miközben a világ minden részéről áramlottak az adományok.

1990-ben, a rendszerváltás után a Múzeum felvette a kapcsolatot Lengyelországgal, amely megkönnyítette egyes projektek (pl. könyvkiadások) megvalóítását, illetve kiállítások cseréjét. A gyűjtemény idővel támogatás kapott a Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériumától, a Nemzeti Könyvtártól és Állami Levéltárak Főigazgatóságától is.

2017 őszén a rapperswili vezetés döntött a vár múzeum által használt termeinek felújításáról. 2021 végéig a múzeum kénytelen eltávolítani gyűjteményét a 2024-ig tartó felújítás idejére, ráadásul a helyiségekbe a renoválás után a rapperswili vár történetét bemutató kiállítást terveznek. A Lengyel Múzeum történetének három terem jut majd: a gyűjtemény többi részéről egyelőre semmi hír.

Ez lesz a harmadik Rapperswili Lengyel Múzeum vége?

.

Izabela Gass 

Tadeusz Kościuszko szíve a rapperswili Lengyel Múzeumban

Október 15-én lesz 203 éve, hogy Tadeusz Kościuszko elhunyt a svájci Solothurnban, ahol Franz Xaver Zeltner házában lakott. Utóbbi Emilia (1804–1875) nevű lánya lett a lengyel nemzeti hős után maradt személyes emlékek örököse, aki – bár Kościuszko végrendelete ilyesmiről nem rendelkezett – magához vette a halott szívét. Miután hozzáment Morosini grófhoz, Emilia 55 esztendőn át az olaszországi Varesében élt, ahol a Kościuszko szívét őrző urnát villájuk kertjében helyezte el. Miután a család a Lugano melletti Veziába költözött, az urna ottani udvaruk pavilonjába került, majd Emilia 1875-ben bekövetkezett halála után négy leánya lett a szív örököse.

Miniatura T. Kosciuszko (1)A rapperswili lengyelekben élt a remény, hogy megszerezhetik Kościuszko szívét múzeumuk legértékesebb darabjának, és a Morosini családdal folytatott hosszas alkudozás után a számos politikai és társasági kapcsolattal rendelkező Aleksander Brochocki gróf (1841–1907) sikerrel is járt: 1890-ben az ereklye a rapperswili Lengyel Múzeum tulajdonába került (ám egyelőre maradt Vezióban).

A Tadeusz Kościuszko szívét őrző urna ünnepélyes bemutatását 1895 októberének derekára tervezték, Rużycki kurátor így már nyáron nekilátott egy megfelelő mauzóleum előkészítésének a múzeumnak otthont adó vár lőportornyában. Stefan Żeromski, az akkori rapperswili könyvtáros minderről eképpen írt Henryk Bukowskinak címzett, 1895. augusztus 22-én kelt levelében: „Kurátor urat (Rużycki) jelenleg teljesen lefoglalják a Kościuszko szívénék elhelyezésére irányuló előkészületek. A szoba falait szakadt, vörös kárpit, a padlót és a mennyezetet pedig kopott, hitvány minőségű szőnyegek borítják. Ígérete szerint saját gyűjteményből fogja kupidókkal és angyalkákkal díszíteni a helyiséget, melyből így csak az ének, a tánc és a deklamáció fog hiányozni; igaz, előbbieket egy játékos óra, utóbbit pedig maga a kurátor úr helyettesítheti. Előre láttam, hogy Kościuszko szívének, a lengyelek legértékesebb kincsének otthonát majd a ma élő lengyelek leghülyébbje és legutálatosabbja, Rużycki választhatja ki és rendezheti be.” E levélből is kitűnik Żeromski és Rużycki elmérgesedett konfliktusa…

Az ünnepséget néhányszor elhalasztották, ám 1895. október 15-17-én végül megrendezésre került: a Tadeusz Kościuszko szívét tartalmazó urnát Veziából maga Brochocki gróf hozta el. A Morosini családból egyedül Emilia unokája, Juan Antonio Negroni-Prati gróf volt jelen, azonban tiszteletüket tették a Múzeumtanács tagjai, a Svájcban tanuló fiatalok és az emigráns szervezetek képviselői, Lwów és Krakkó városi tanácsainak delegáltjai, valamint helyi potentátok, köztük Rapperswil polgármestere is. A fő események október 15-re estek: mise a helyi templomban, az urna elhelyezése a várban, majd ünnepélyes ebéd. Az istentisztelet során az urnát Henryk Bukowski és a „Żelmuo” Litván Társaság koszorúval, míg egy Gutta vezetéknevű rapperswili lengyel munkás gyermekei mezei virágokkal díszítették fel. Mivel maga Bukowski nem jött el az ünnepségre, a koszorúkról Oktawia Żeromska gondoskodott. „A koszorú ezüstös, aranyzott, babérlevelekkel díszített, egyszóval igazán szép lesz. 150 frankért színarany koszorúból csak aprócskát lehetne kapni, miközben maga az urna elég nagy. A feleségem kifejezetten ezért utazott Zürichbe, és hozzá is jutott. A szalagokon lengyelül és litvánul az fog szerepelni, hogy „A hű litvánoktól”. A másik koszorút a szárított, alpesi és örökzöld virágokkal is megvette Zürichben a nejem.” – írta Żeromski 1895. október 13-án kelt levelében Bukowskinak.

1-020Az ünnepséget az alkalomhoz illő beszédek ékesítették, így Gaudy polgármesteré („aki az ő szabadságukat kívánta nekünk, hosszasan áradozva az általa imádott Kośsciuszkóról, kinek sírjához már iskolás korában ellátogatott, mivel egy egyetemes hősről van szó, akit amíg csak történelem lesz, mindig tisztelni fognak; majd arról a szimpátiáról beszélt, mellyel a svájciak mindig is kötődtek a lengyelekhez, kifejezve afelett érzett örömét, hogy hacsak egy ideig is, de egy ilyen nagy ember szíve svájciak körében nyugodhat”);  az ismert író-publicistáé, Zygmunt Milkowskié („franciául szólt, egyenesen a Morosiniakhoz, mondván jól tették, hogy átadták az ereklyét az emigránsoknak, mivel csak ez utóbbiak az igazi lengyelek”); Józef Gałęzowskié („szintén a Morosiniaknak mondott köszönetet franciául”); és Feliks Perl diáké („helyesen szólt, mikor kifejtette, hogy a fiatalok hisznek abban: e szeretett szívet egy szabad, köztársasági Varsóba viszik majd egyszer”).

A mise során Jadwiga Laskowska, a genfi Orvosi Akadémia anatómiaprofesszorának, Zygmunt Laskowskinak (1841–1928) leánya énekelt. Az istentiszteletet követően a Kościuszko szívét őrző urnát átvitték lőportoronybéli új otthonába, majd a vendégeket ebédre várták a „Zum Schwan” hotelben.

Az ünnepségekről a galíciai sajtó, így a „Kurier Lwowski”, a „Dziennik Polski” és a „Nowa Reforma” is beszámolt.

A Rużycki által berendezett mauzóleumot ideiglenesnek szánták: a Múzeumtanács minden egyes tagja tisztában volt azzal, hogy Kościuszko szívének különleges otthon dukál. Megkezdődött hát a lehető legjobb megoldás keresésének hosszú és viharos időszaka.

Az első nehézséget a helyszín kiválasztása okozta. Rużycki azt javasolta, hogy az urna a torony egyik magasan elhelyezkedő helyiségében pihenjen, melyet csak a könyvtárszobákon és a kerengőn át vezető hosszú úton lehet megközelíteni; Żeromski ezzel szemben a torony alsóbb részében látta az ereklye otthonát, mely egyszerűen, közvetlenül a várudvarról elérhető. A tanács egyhangúlag ez utóbbi ötletet támogatta.

A projekttel kapcsolatban felmerülő következő probléma a megfelelő urna kérdése volt. Henryk Bukowski egy egyszerű porfír tartót szánt erre a célra, melyet maga tervezett (rajza, melyet csatolt is egyik, Żeromskihoz írt leveléhez, sajnos nem maradt fenn), ám a tanács túl szerény volta miatt elvetette az ötletet, és inkább Wincent Trojanowski (1859–1928) szobrász, festő tervét választotta, kinek tekintélyes éremgyűjteménye a múzeumban volt megtalálható. Trojanowski elképzelésében az urna Kościuszko mellkasának alakját vette fel, a Resurgat Polonia felirattal ékesítve. Az urna egyik oldalán félmeztelen ijú alakja (a győzelem géniusza), a másikon pedig kiterjesztett szárnyú sas tette teljessé a művet.mauzoleum 2

Nehézséget jelentett továbbá a mauzóleum jellege is: pusztán nemzeti, vagy vallási-nemzeti összhatást keltsen? Bukowski az előző megoldás, míg Rużycki a kápolna-jelleg mellett kardoskodott; végül utóbbi ötlete valósult meg.

A pályázati dokumentációból sajnos semmi sem maradt fenn, azonban tudni lehet, hogy 1895 októberétől 1896 tavaszáig öt terv született az új mauzóleumra: kettő a kiváló építésztől, a Varsói Politechnikum későbbi professzorától, Stanisława Noakowskitól (1867–1928), valamint egy-egy Jan Słupskitól, Ksawery Müllertől (egy rapperswili építésztől), illetve az Albert Bittner – Wincent Trojanowski tervezőpárostól.

Bukowsi Noakowski egyik elképzelését támogatta, melyet azonban a Múzeumtanács túlságosan egyszerű volta miatt elvetett. E tervről két rajz is megtalálható a lengyel Nemzeti Múzeum gyűjteményében, melyek az urnát egy a torony bejáratával szemközti fülkébe épített talapzaton ábrázolják. Heves vitákat követően a tanács végül Müller munkáját választotta, azonban magát a szimbolikus bronz urnát (a szívet őrző biztonsági okokból maradt a torony falába ágyazva) Trojanowski készíthette el.

A mauzóleum megépítése két évet vett igénybe, és ez az idő bizony nem múlt el félreértések és veszkedések nélkül, mivel Rużycki mindenáron keresztül akarta erőltetni a terven saját vízióját, többek között egy oltárral és egy lámpással megspékelve. Żeromski persze rögtön riaszotta Bukowskit, ám utóbbi belefáradt a folyamatos acsarkodásba, ezért nem lépett közbe.

A mauzóleum végül egy íves portikusz alakját vette fel, mely egy előcsarnokba, majd egy két ablakkal rendelkező kápolnába vezetett, melynek közepén egy alapzaton állt az urna. A falakat két, egy-egy angyalt ábrázoló festmény, még a mennyezetet a Częstochowai Szűzanya portréja borította, miközben a helyiség egészét gazdagon díszítették virágos-geometrikus mintákkal. Az összhatás a bizánci mozaikokat idézte; a festmények alkotója a német Stefan Herweg (1855–1914), Rużycki ismerőse volt.

Így hát, Bukowski és Żeromski tiltakozásai ellenére, a mauzóleum végleges formáját illetően a kulcszerep Rużyckinak jutott.

1897. augusztus 11serce Kosciuszki NR 2-én ünnepélyesen átvitték a Kościuszko szívét őrző urnát a lőportoronyban felépített mauzóleumba. Az alkalmon mintegy 400-an vettek részt, köztük számos küldött a felosztott Lengyelország mindhárom részéből, különböző országokból érkező emigránsok, valamint a Múzeumtanács képviselői. Az urnát Kościuszko felkelőinek (az ún. kaszásoknak) öltözött férfiak vitték át a rapperswili templomban rendezett istentiszteletre, melyet követően a Z dymem pożarów kezdetú dal énekkari előadásától kísérve helyezték el a mauzóleumban.  

A rapp
erswili mauzóleum lengyel zarándokok úticéljává vált, mely a Kościuszko tárgyi emlékeit őrző szoba felkeresésével volt teljes.
1927. október 2-án a Kościuszko szívét őrző kazettát Jan Modzelewski berni lengyel nagykövet kiemelte a falba ágyazott mélyedésből: az ereklyét a múzeum Kościuszko Termében őrizték, amíg egy héttel később, október 10-én Lengyelországba nem vitték.

A rapperswili Lengyel Múzeum kurátora, Halina Jastrzębowska-Kenarowa 1939-ben fel kívánta újítani az egykor Kościuszko szívét őrző helyiséget, egy kápolnát kialakítva, melynek oltárán a Szűzanya szobra állt volna a Kisdeddel. A munkálatokat 1939 őszén kezdték volna.

A lőportornyot 1955-ben befalazták, így ma csupán egy apró ablakon keresztül lehet belátni. Festmények és galambok mindenütt; ha a bejáratot újra meg is nyitnák, a renoválási munkálatokhoz a restaurátor és a város beleegyezése is szükséges lenne, a költségekről nem is beszélve.

 

Izabela Gass