„Hungarikák” Varsóban 2. rész: Szent Erzsébet templom

PowsinDSC_1942A Szent Erzsébet templom Varsó Powsin városrészében, a Przyczółkowska utca 29. szám alatt található. Eredete még a XIV. századra nyúlik vissza, ám a fa építményt a svéd invázió (1655-1660) idején lerombolták. 1725-ben barokk stílusban, a közkedvelt építész, Józef Fontana tervei alapján építették újra, mai alakját pedig 1921-ben nyerte el. A templomban található a Vágyakozó Szűzanya kápolna, benne az azonos nevű, Powsińska-i Szűzanyaként is tisztelt festménnyel, mely egy ismeretlen itáliai mester munkája a XVII. századból, és a kezét mellkasán imára kulcsoló Madonnát ábrázolja. Nem tudni, hogy pontosan mikor került a templomba, de egyházmegyei dokumentumok már 1675-ben említést tettek róla.

Szerző: Izabela Gass
Fotó: Wikipedia

„Hungarikák” Varsóban 1. rész – Szent István templom

Varsó területén két olyan templom található, mely magyar védőszent nevét viseli: Szent István királyét, illetve Szent Erzsébetét. Előbbi templom a Czerniakowska utca 137. alatt áll; eredetileg a Názáreti Szent Család Kongregáció nővéreinek iskolai kápolnájaként emelték 1922–1924-ben. 1944-ben a magyar hadsereg kórházat alakított ki benne, a varsói felkelés alatt pedig komoly harcok színtere volt. 1973. március 1-én Stefan Wyszyński prímás dekrétumban rendelkezett Szent Istvánnak szenteléséről. Az épület modern, egyhajós, utcafrontján toronnyal: belső terét 1971–1974-ben felújították.

Kościół_św._Józefa_Oblubieńca_w_Warszawie_ul._Czerniakowska

Szerző: Izabela Gass
Fotó: Wikipedia