„Hungarikák” Varsóban 2. rész: Szent Erzsébet templom

PowsinDSC_1942A Szent Erzsébet templom Varsó Powsin városrészében, a Przyczółkowska utca 29. szám alatt található. Eredete még a XIV. századra nyúlik vissza, ám a fa építményt a svéd invázió (1655-1660) idején lerombolták. 1725-ben barokk stílusban, a közkedvelt építész, Józef Fontana tervei alapján építették újra, mai alakját pedig 1921-ben nyerte el. A templomban található a Vágyakozó Szűzanya kápolna, benne az azonos nevű, Powsińska-i Szűzanyaként is tisztelt festménnyel, mely egy ismeretlen itáliai mester munkája a XVII. századból, és a kezét mellkasán imára kulcsoló Madonnát ábrázolja. Nem tudni, hogy pontosan mikor került a templomba, de egyházmegyei dokumentumok már 1675-ben említést tettek róla.

Szerző: Izabela Gass
Fotó: Wikipedia

„Hungarikák” Varsóban 1. rész – Szent István templom

Varsó területén két olyan templom található, mely magyar védőszent nevét viseli: Szent István királyét, illetve Szent Erzsébetét. Előbbi templom a Czerniakowska utca 137. alatt áll; eredetileg a Názáreti Szent Család Kongregáció nővéreinek iskolai kápolnájaként emelték 1922–1924-ben. 1944-ben a magyar hadsereg kórházat alakított ki benne, a varsói felkelés alatt pedig komoly harcok színtere volt. 1973. március 1-én Stefan Wyszyński prímás dekrétumban rendelkezett Szent Istvánnak szenteléséről. Az épület modern, egyhajós, utcafrontján toronnyal: belső terét 1971–1974-ben felújították.

Kościół_św._Józefa_Oblubieńca_w_Warszawie_ul._Czerniakowska

Szerző: Izabela Gass
Fotó: Wikipedia

Parma hercegi trónján: Leszczyńska Máriától Zita magyar királynéig

Mikor 1725. április 2-án Stanisław Leszczyński megkapta a francia államminiszter levelét, melyben megkérte lánya, Mária kezét XV. Lajos király számára, elhűlt a csodálkozástól. A házasság Franciaország uralkodójával elmondhatatlan diadalt jelentett a Leszczyński családnak, és személyesen Máriának, egy trónfosztott király nincstelen leányának. A frigy kezdetben boldognak bizonyult, ám Lajos idővel elhidegült feleségétől, és számtalan szeretője karjaiban lelt örömet. A királyné művészetekkel, adakozással, kézimunkával foglalta el magát magányosan, bigottságba zuhanva.

A házaspárnak tíz gyermeke született, köztük a koronaherceg, aki ugyan még trónra lépése előtt elhunyt, ám három francia királynak – XVI. Lajos, XVIII. Lajos, X. Károly – is apja lehetett.

XV. Lajost és Leszczyńska Máriát 1727. augusztus 14-én érte első alkalommal gyermekáldás, mikor ikreik születtek, Mária Lujza Erzsébet és Anna Henrietta. A királyi pár leányai közül csupán előbbi ment férjhez: tőle ered a Bourbon-ház parmai ága, melynek Zita, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó császár-, illetve királynéja is tagja volt.

Erzsébetet születésétől fogva a Madame Premiére, Madame Royale, vagy Madame Elisabeth névvel illették, míg apja egyszerűen csak Babette-nek hívta.

Miközben húgai kolostorban, addig Erzsébet Versailles-ban nevelkedett.

Nem egész 12 éves korában eljegyezték V. Fülöp spanyol király kisebbik fiával (1720–1765), aki ugyancsak a Fülöp névre hallgatott: ez a házasság volt hivatott egybekötni a protestáns államokkal szembeni katolikus szövetséget. 1739-ben Erzsébet elhagyta Versailles-t, családját, és mindenekelőtt szeretett ikerhúgát, hogy Spanyolországban még abban az évben feleségül menjen a 19 esztendős ifjúhoz.

Isabella_Louise_Elisabeth_de_Parma
Mária Lujza Erzsébet portréja (közkincs, forrás: Wikimedia Commons

Erzsébet szomorúságára Fülöpről hamar kiderült, hogy nem különösebben nagy koponya, ráadásul a hercegné egyébként is túl fiatal volt még a házasélethez: ideje nagy részében babáival játszott, illetve 14 éves korában világra hozott kislányával, Izabellával foglalkozott. A spanyol udvarban még a franciánál is szigorúbb etikett uralkodott, unalommal és tétlenséggel karöltve, Erzsébet életét pedig anyósa, a parmai uralkodóházból származó Farnese Erzsébet királyné is megkeserítette. A lány boldogtalanságtól terhelt leveleket írt Madridból apjának, és amikor csak tudott, valósággal hazamenekült.

Az 1748-ban lezáruló osztrák örökösödési háborúban a Habsburgok elveszítették Parma, Piacenza és Guastalla hercegségeit, melyek Fülöp herceghez, Erzsébet férjéhez kerültek, így mindketten megkapták a Parmai Hercegség címeit, és egy új dinasztia, a Bourbon-parmai alapítóivá váltak.

1748-ban Erzsébet Franciaországba ment, hogy köszönetet mondjon atyjának, és majdnem egy évet Versailles-ban töltött. Ekkor barátkozott össze apja szeretőjével, Madame Pompadourral, akit Erzsébet testvérei engesztelhetetlenül gyűlöltek. Idővel azonban vissza kellett térnie Parmába, a háború által elpusztított hercegségbe, melyet Fülöp – el kell ismerni – igen felvilágosult szellemben vezetett, komoly hangsúlyt fektetve a pénzügyekre és a polgárok oktatására. Erzsébet új hazájában is a francia szokásokat és konyhát kultiválta.

La_famiglia_di_Don_Filippo_di_Borbone_by_Giuseppe_Baldrighi_(C._1757)
Fülöp herceg és Mária Lujza Erzsébet, parmai uralkodói pár családjával (közkincs, forrás: Wikimedia Commons)

 

1752-ben, Anna Henrietta halálhírére Erzsébet újra visszatért Versailles-ba, hogy megsirassa himlőben elhunyt, szeretett ikertestvérét. Egy évig maradt Franciaországban, ahová legközelebb 1759-ben tért vissza, hogy hozzáadja legidősebb lányát, Izabellát, a Habsburg Birodalom eljövendő császárjához, II. Józsefhez, ám 1759 decemberében szintén himlőben megbetegedett és elhunyt. A Saint-Denis apátság templomában helyezték örök nyugalomra, ikerhúga mellé. A francia forradalom során sírjukat elpusztították.

Parma hercegi párjának két leány mellett egy fia született, Ferdinánd (1751–1802), aki 1801-ig maradt a trónon, mikor is át kellett adnia Parmát Franciaországnak. Fia, I. Lajos (1773–1803) a hercegségért cserébe a Toszkán Nagyhercegség területéből kicsippentett Eturiai Királyságot kapta meg Napóleontól, de az epilepsziában szenvedő, törékeny egészségű Lajos alig egy évvel később elhunyt. Eturia trónját mindössze 4 esztendős fiára, Károly Lajosra (1799–1883) hagyta, kinek édesanyja látta el a régensi feladatokat 1807-ig, mikor Napóleon egy újabb döntésével a Francia Császársághoz csatolta a királyságot, belső emigrációba kényszerítve ezzel Károly Lajost és anyját. Előbbinek ugyan odaígérték a majdani „Észak-Luzitániai Királyság” trónját, ám ebből az államalakulatból végül nem lett semmi.

Napóleon bukása után a Parmai Hercegség élethossziglani irányítását Károly Lajos felesége, Mária Lujza kapta meg, így férje csak az asszony 1847-ben bekövetkezett halála után nyerhette vissza trónját, amely így újra a Bourbon-parmai dinasztiáé lett. Ám maga Károly Lajos ezúttal sem örülhetett sokáig: 1848-ban Parmában (is) forradalom tört ki, melynek hatására kénytelen volt lemondani a trónról fia, III. Károly (1823–1854) javára, majd Franciaországba emigrálni.

III. Károly autoriter módon uralta Parmát: hadiállapotot vezetett be, bezárta az egyetemet, politikai ellenfeleit pedig elűzte, érhető tehát, miért volt igen népszerűtlen. Ennek eredményeképpen egyik szokásos utcai sétáján agyonszúrták (a merénylők kilétére sosem derült fény).

A Parmai Hercegség Károly fiára, a csupán 6 éves I. Róbertre (1848–1907) szállt, azonban hat esztendővel később az egyesült Olasz Királyság létrejöttével az állam megszűnt. Róbert herceg trónját tehát elvesztette, de meghagyták neki a Lucca közelében fekvő, csodálatos Pianore birtokot, mintahogy tulajdonában maradt Schwarzau am Steinfeld és a Loire-menti Chambord-kastély is. Családjával egy saját, nemritkán 16 kocsiból álló vonat segítségével közlekedtek egyik rezidenciáról a másikra, mivel a herceg könyvtárához, gyermekei pedig hátaslovaikhoz ragaszkodtak.

Róbert herceg egyszerű, egyenes ember volt, különösebb uralkodói ambíciók nélkül, így megbékélt Parma elvesztésével. Kétszer nősült, feleségeitől pedig összesen 24 gyermeke született, akik közül azonban tízen is szellemileg visszamaradottak voltak. Második, Mária Antónia Braganza portugál hercegnővel (a Braganza-dinasztia a XX. sz. hajnaláig tudta megőrizni Portugália trónját) kötött házasságból született Zita, a későbbi utolsó osztrák-magyar uralkodóné, Leszczyńska Mária ötödik generációs dédunokája. A Zita név rendkívül népszerű volt a Lucca környéki szegények körében, akik a XII. század óta kultikus, már-már szenteknek kijáró tisztelettel öveztek egy legendás, Zita nevű falusi leányt kedvessége és irgalma okán. Így hát Zita hercegkisasszony ugyan kaphatott volna fejedelmibb nevet, de, mint később kiderült, illőbbet aligha; ugyanakkor viszont az uralkodói fők szemében ilyen névvel csak egy szegény család leszármazottja lehetett.

Róbert herceg halálát követően özvegye egy seregnyi gyerekkel maradt magára: mintegy húsz, szépen csengő címekkel, ám a jövőt illetően már kevésbé fényes kilátásokkal rendelkező hercegről és hercegnőről kellett gondoskodnia. Közülük Zita hihetetlen szerencséjének tekinthető, hogy megismerte Habsburg Károly főherceget, későbbi osztrák-magyar császárt, akivel 1911. október 12-én, a schwarzau-i kastélyban keltek egybe. Az eseményről máig megmaradt filmfelvétel is készült, melynek egyik kockáján, a kastély teraszán ott mosolyog a fiatal pár mellett maga Ferenc József is. A hosszú, kabát nélküli álldogálástól a hideg őszi időben az uralkodó megbetegedett, ez pedig az udvar szemében rossz óment jelentett a fiatal pár számára. A felvételen a császár mellett látható Horthy Miklós, aki tíz évvel később immár kormányzóként nem engedte Károlyt visszatérni a magyar trónra.

KARL UND ZITA
Bourbon-parmai Zita és Habsburg Károly esküvője (közkincs, forrás: Wikimedia Commons)

 

Zita császárné ki nem állhatta Olaszországot, amely elragadta édesapjától a Parmai Hercegséget, de ugyanígy sem osztráknak, sem pedig spanyolnak nem érezte magát; talán még a franciaság állt hozzá legközelebb, ám ami biztos, hogy lengyel vérét aligha tartotta számon.

A Bourbon-parmai leszármazottaknak, ahogy oly sok más család esetében is, maga a dinasztia jelentette a hazát, otthonuk pedig mindig ott volt, ahol éppen uralkodtak, vagy ahová trónigényük, esetleg örökösödési joguk kötötte őket, illetve ahol a politikai széljárás esélyt kínált nekik a restaurációra. Egyik vagy másik korona elnyerését mindig Isten szándékaként fogták fel – ellenben az, hogy esetleg a trón elvesztését is az Úr akarta így, már nem merült fel bennük.

A Bourbon-parmai nemzetség a mai napig él: Leszczyńska Mária egyenes ági leszármazottja a 49 esztendős Bourbon-parmai Károly Xavér, Vilmos Sándor holland király unokatestvére.

Leszczyńska Máriának – és Sobieski Terézia Kingának, II. Miksa Emmánuel bajor választófejedelem feleségének – köszönhetően az európai arisztokrácia egy részének ereiben tehát lengyel vér is csörgedezik.

 

Izabela Gass

Magyar Szűzanya 6. rész: A Staszkówka-i Mária-kegykép

A Kis-lengyelországi vajdaságban, Gorlicétől nem messze fekvő Staszkówka faluban neogótikus stílusban épült kőtemplom áll, melyet annak a kis fatemplomnak a helyén emeltek, amely 1915. március 20-án a környéken dúló harcok következtében leégett. A templommal együtt a lángok martaléka lett egy XV. századból származó, híres Mária-kegykép is, amely a hagyomány szerint Magyarországról került lengyel földre. Egy Biecz felől érkező kereskedőkaraván ökrei hirtelen megtorpantak Staszkówkánál, és gazdáik sehogyan sem tudták őket újra mozgásra bírni, így kénytelenek voltak lerakodni a szekerekről. Mikor a Szűzanya portréjára került a sor, melyet egy krakkói megrendelőnek szállítottak, az ökrök egyszer csak megmozdultak; ám mikor visszatették a képet a szekérre, az állatok újra megmerevedtek. A kereskedők megértették, hogy az alkotás azt a helyet választotta lakhelyéül, így az ottani templomban helyezték el. A templomban jelenleg a festmény 1946-ban készült másolata látható, amely a Szent Szüzet ábrázolja a könyvet tartó Kisdeddel. A falu területén fekszik az I. világháború áldozatainak 118. számú temetője, melyben magyar katonák nyugszanak. A sírkertet 2016-ban renoválta a magyar Honvédelmi Minisztérium és a Kis-lengyelországi vajdaság.

Szerző: Izabela Gass
Fotó: http://parafiastaszkowka.manifo.com/obraz-matki-bozej-staszkowskiej

Zrzut ekranu 2020-04-16 o 11.25.23

A krakkói hejnał

A Mária-templom hejnał-ja a XIV. század vége zenél, méghozzá a magasabb toronyból. A „hejnał” szó a magyar „hajnalból” ered: az első feljegyzések róla 1392-ből származnak, létrejötte Hedvig királynővel és az ő magyar kíséretével függ össze, ám a hagyomány melódiáját mindig is a XIII. századból eredeztette. Mikor Krakkóra rátörtek a tatárok, a torony éber trombitása riasztotta a város védőit, ám nyílvessző sújtotta, így melódiáját nem fejezhette be – ezért szakítja meg a hejnał is mindig zenéjét. A Lengyel Rádió 1927-től fogva a mai napig minden délben sugározza a hejnał dallamát.
Wieża_wyższa_Kościół_Mariacki_w_Krakowie
A képen a Mária-templom magasabb tornya látható, ahonnan a hejnał zenél.

Szerző: Izabela Gass