Ez év júniusában lesz 35 éve, hogy megalakult a Lengyel Népköztársaságban tevékenykedő fontosabb antikommunista szervezetek egyike, a Harcoló Szolidaritás. A Lengyel Kutatóintézet és Múzeum gyűjteményében mintegy 70 szám található a csoport illegálisan kiadott folyóiratából, ezért az évforduló alkalmából elindítunk egy rövid bejegyzésekből álló sorozatot, melyben a földalatti sajtó szemén keresztül tekintünk vissza a kor különféle fontos eseményeire.
Kövessék sorozatunkat, melyet a Harcoló Szolidaritásnak szentelünk!
Lengyelországban 1989 júniusában rendezték meg hosszú idő után az első (fél)szabad választásokat, amely a kommunista koalíciónak fenntartott helyek ellenére a Szolidaritás által létrehozott Állampolgári Bizottság elsöprő sikerét hozta, melynek jelöltjei a független indulókkal kiegészülve a számukra elérhető képviselői pozíciók szinte mindegyikét megszerezték: ez a szejmben az összes hely 35 százalékát jelentette, míg a szenátusban 99 százalékos többséghez jutottak. Ezzel megszületett a valódi rendszerváltás lehetősége, ám nem mindenki érezte úgy, hogy az ellenséggel kötött paktum szilárd alapja lehet egy új, szabad országnak.
Még a lengyelországi átmenet formáját döntően meghatározó kerekasztal-tárgyalásokat megelőzően fogalmazott úgy a Harcoló Szolidaritás vezetője, Kornel Morawiecki, hogy a megbeszéléseken való részvételük feltétele Jaruzelskinek és embereinek a hatalomból való távozása. Mivel az egyik legradikálisabb ellenzéki szervezetet természetesen senki sem hívta meg az ülésekre, így maradt azok kritikája, azon belül is elsősorban a leendő választásoké.
Már a kerekasztal-tárgyalások alatt a választások bojkottjára szólítottak fel, mondván, hogy a kommunista koalíció többségének biztosítása miatt azok nem lesznek szabadok, majd ezt megismételték a tárgyalásokat lezáró megállapodás aláírása után is, külön kérvén a bojkottra a lengyel fiatalokat, hogy ne egy ilyen, a nemzeti szuverenitást sértő választáson való részvétellel kezdjék meg közéleti tevékenységüket. Mindehhez azonban hozzátették, hogy ha valaki mégis szavazna, az a Szolidaritás jelöltjeit, illetve a független jelölteket támogassa.
Morawiecki április 9-én már az egyetlen és legfőbb feladatként hivatkozott a szabad választások kiharcolására, míg Jadwiga Chmielowska – szintén a Harcoló Szolidaritás tagja – úgy fogalmazott: „Szabadság vagy van, vagy nincs.” De igazán egyik utolsó figyelmeztetésük izgalmas, mely szerint nem szabad, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt monopolhelyzetét az Állampolgári Bizottság monopolhelyzete váltsa fel.
Szavaik azonban nem találtak meghallgatásra: a választások lezajlottak, az egyezségek megköttettek, az így kialakuló új rendszer pedig nem kedvezett a kompromisszumképtelen, ideáikhoz a végletekig ragaszkodó szervezeteknek – ezért áldozott le lassan a Harcoló Szolidaritás csillaga is, és vált a politikai élet aktív résztvevője helyett a kommunizmus elleni harc élő mementójává.