“SZEMÉLYISÉGEK” Ismert magyar származású lengyelek életrajz-részletei.

“SZEMÉLYISÉGEK”
Ismert magyar származású lengyelek életrajz-részletei.
Paweł Csala – 1885. január 17-én Bukovinában született, a gimnáziumot azonban már Lwówban végezte el 1906-ban. Az I. világháború végéhez közeledve, 1918 szeptembere körül itt csatlakozott a Roman Abraham hadnagy szervezte katonai alakulathoz. 1918 novemberében részt vett a várost ostromló ukránok visszaverésében.
A lwówi székhelyű Oikos faipari részvénytársaság igazgatója volt, valamint 1939-ig a brzuchowice-i járás vezetője. A lwówi politechnikumon faipari technológiákról adott elő, de a helyi kereskedelmi kamarában is tevékenykedett. 1932-ben a lwówi tartományi takarékpénztár elnöke lett, 1936-ben pedig élére állt annak a bizottságnak, mely a tartományban élő rászorulók téli segélyezéséről volt hivatott gondoskodni. Ugyanebben az évben bekerült azon 32 személy közé, akiket Marian Zyndram-Kościałkowski miniszterelnök kinevezett az állami tulajdonú vállalatok gazdálkodásának tanulmányozásával foglalkozó bizottságba. Mindemellett 1939-ig a lwówi gabona- és árutőzsde elnökségét is vezette.
1937-ben Finnország tiszteletbeli lwówi konzulja lett. Opoléban hunyt el a II. világháború során, halálának pontos dátuma ismeretlen.
PC
Może być zdjęciem przedstawiającym 1 osoba i tekst „Polski przemysłowiec, konsul Finlandii, był pochodzenia węgierskiego. Magyar származású lengyel iparmágnás, Finnország tiszteletbel konzulja a Lengyel Köztársaságban. Paweł Csala Lengyel Kutatóintézet és Múzeum Polski Instytut Badawczy Muzeum”