Egy másik, mesébe illő példát ad a Szűzanya csodálatos portréjának Magyarországról (egészen pontosan a mai Szlovákiában található Homonnáról) történő megszökésére egy Stara Wieśben (Lengyelország, Kárpátaljai Vajdaság) található festmény. Az Istenanya elszenderülését és mennybevételét ábrázoló képet egy fatáblára festették a XVI. század elején. A hagyomány szerint az alkotás rejtélyes módon háromszor is eltűnt Homonnáról, ahová elrablói vitték, és hogy megtévessze üldözőit, egyszer a Duklai-hágón, egyszer pedig a Pakoszowski birtokokon keresztül jött magyar földről lengyelre, hogy végül végérvényesen visszatérjen a Stara Wieś-i fatáblára. A festmény a XVIII. században egy késő barokk stílusú, pálos szerzetesek által épített bazilikába került. 1877-ben megkoronázták, ám 1968-ban ismeretlen eredetű tűzben megégett. Jelenleg 1972-ben készült másolata látható a Stara Wieś-i szentélyben, amely a Przemyśl-i Érsekség egyik legnagyobb tömeget vonzó zarándokhelye. 1978 szeptemberében Karol Wojtyła bíboros is felkereste, akit egy hónappal később pápává választottak. Mária csodálatos portréjához immár 500 éve járnak hívők Homonnáról is.
Szöveg: Izabela Gass
Fotó: “Bazylika Wniebowzięcia Najświętszej Maryi Panny w Starej Wsi (2017)” Forrás: Wikipedia, szerző: Lowdown