Lengyelek a magyar szabadságharcban 1848-49: IV. rész – a szolnoki csata (1849. március 5.)

Szolnoki_ütközet_2_Than
A második szolnoki ütközet 1849. március 5-én. Than Mór festménye
Władysław_August_Poniński
Poniński Władysław August
  • 1849. március 5-én a magyar sereg Damjanich János és Vécsey Károly vezetésével jelentős győzelmet aratott Szolnoknál a császári erők felett, megszerezve a kulcsfontosságú Tisza-hidat. A diadalban meghatározó szerepet játszott az 1. lengyel zászlóalj és a lengyel dzsidásszázad, melyet jól mutat, hogy az ütközet után öt lengyel tisztet is kitüntettek. Köztük volt Józef Wysocki, akit ráadásul ezredessé is előléptettek, így innentől fogva ebben a rangban szervezhette tovább a lengyel légiót. A szolnoki csata legemlékezetesebb eseménye mindazonáltal a Władysław Poniński irányította dzsidásokhoz kapcsolódik, akik egyes egyedül indítottak rohamot a Ferenc József dragonyosezred ellen, melyet sikerült felbomlasztaniuk, többek között öt ágyújukat is megszerezve. Egy anekdota szerint mikor a később maga is fogságba eső Josef Regelsberg von Thunberg alezredes meglátta, hogy ezrede ellen mindössze egyetlen század intéz támadást, kijelentette: „Ezek vagy őrültek… vagy lengyelek…”.

Balázs István

 

 

Forrás: – Kovács István: „…Mindvégig veletek voltunk” – Lengyelek a magyar szabadságharcban. Budapest, Osiris, 1998

https://www.tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=649:egyuett-a-szabadsagert-jozef-wysocki-es-a-lengyel-legio&catid=16&Itemid=142

http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/1848/kronologia.html 

Képek: Wikipedia