Lengyel Kutatóintézet és Múzeum

Idén szeptember 15-én lesz 50 éve annak, hogy elhunyt a manapság is virágzó lengyel karikatúra-művészet egyik klasszikus képviselője, Jerzy Szwajcer (művésznevén: Jotes), aki 1939-ben, menekültként érkezett Magyarországra, ahol 1945-ig élt és alkotott. A Lengyel Kutatóintézet és Múzeum birtokában több száz, rajzairól készült másolat található, legnagyobbrészt olyan karikatú- ráké, melyek itteni tartózkodása alatt születtek a kor neves művé- szeiről, politikusairól és egyéb, a közérdeklődésre méltán számot tartó személyiségeiről. Ez a gyűjtemény képezi annak a kiállításnak az alapját, mellyel Múzeumunk tervez a fenti évfordulóhoz kapcsolódóan Jotes munkássága előtt tisztelegni, valamint alkotásai révén egy sajátos szemszögből történő bepillantást nyújtani a világhá- borús Budapest társadalmi elitjének életébe.

Jerzy Szwajcer Varsóban, értelmiségi családban született, 1892-ben. 1912-től a brüsszeli Szépművészeti Akadémián, illetve az ottani egyetemen, később pedig a Varsói Egyetemen tanult. Már 20 éves korában újságíróként dolgozott, a Kurier Warszawski napilapnál, de rajzai megjelentek más lengyel és külföldi folyóiratokban, így például a Daily Chronicle-ben is. 1918-ban lett a Nowa Gazeta publicistája, majd a Lengyel Távirati Ügynökség (PAT) munkatársa, ahol létrehozója és vezetője volt a kulturális osztálynak. 1939 szeptemberében, a II. világhá- ború kitörését követő menekülési hullámban mindössze egy órával, de lekéste munkáltatója román határ felé induló konvoját, így a véletlen folytán egy külügyminisztériumi dolgozókat szállító és végül inkább a Magyarország felé forduló autó- buszhoz csatlakozott.

Nem sokkal megérkezése után Budapesten is munkához látott: kezdetben a többi menekült számára a lengyelországi híreket összefoglaló faliújságot szerkesztett kollégáival, majd a heti három alkalommal megjelenő Wieści Polskie munkatársa lett, emellett pedig sokat utazott, hogy az ország különböző polgári és katonai táboraiban élő lengyelek arcvonásait a maga sajátos stílusában papírra vesse. Karikatúrái hamar felkeltették a magyar lapok érdeklődését is: rajzait közzétette az Esti Újság, a Függetlenség, a Délibáb és az Esti Kurir is, amelyben többek között gróf Teleki Pál miniszterelnök „portréját” is publikálta. (Jotes azt követően váltott át politikusok megörökítésére, hogy a korábban ceruzájának célkeresztjébe kerülő színésztársadalom körében nem aratott osztatlan sikert munkáival.)

A Magyarországra gyakorolt német nyomás felerősödésével azonban kénytelen volt a háttérbe húzódni, így a rajzolásnak ezentúl kedvenc kávéhá- zaiban, a Japánban és az Operában, illetve a Hubertus lokálban hódolt. A német megszállás és a Wieści Polskie szerkesztőségének felszá- molása után pár napig Budapesten bujkált, majd Balatonfüreden, a Györffy-család szőlészetében kapott munkát. A fővárosba visszatérve (Bolesław Bem geológus ajánlotta fel neki lakását) azonban már egyre sűrűbben kellett váltogatnia tartózkodási helyét, hogy a nyilas rémuralmat és az ostromot végül egy Szent István körúti pincében vészelje át.

Miután a szovjet csapatok 1945 februárjában elfoglalták Budapestet, az elsők között kérvényezte repatriálását, majd amint tehette, hazautazott Lengyelországba, ahol legközelebbi rokonai és barátai auschwitzi meggyilkolásával kellett szembesülnie. Munkáját gyakorlatilag pontosan ott folytathatta, ahol a háború előtt abbahagyta: a Lengyel Hírügynökségnél, a PAT utódszervezeténél kapta meg a kulturális részleg vezetését. Emlékiratai 1960- ban, „Ze wspomnień karykaturzysty” címmel jelentek meg.

Balázs István