Month: február 2021

A karneváli szezon volt az egyik legvidámabb időszak III. (Sobieski) János udvarában. Már karácsonnyal kezdetét vette, mely a XVII. században szentestét követően még 3 napig tartott. A karácsonyi időszakban a királyi udvar elhagyatott volt: az uralkodó körüli hivatalokat betöltők visszavonultak birtokaikra, hogy családjuk körében töltsék az ünnepet, melyet követően azonban a mágnások és diplomaták egy része rögvest újra megjelent az udvarban. A XIV. Lajos francia király környezetére jellemző szigorú etikettől eltérően III. (Sobieski) János udvarát e szempontból jóval nagyobb mozgástér jellemezte. A királyi család rendkívül aktív volt: sokat utaztak, így farsangi mulatságaik nem csupán Varsóba, de Krakkóba, Gdańskba, Żółkiewbe, Pielaszkowicébe és Jaworówba is elérkeztek. A korra jellemző módon a karnevál keretében játékokra, bálokra, táncmulatságokra, baráti találkozókra, és természetesen bőséges lakomákra került sor.

Mindazonáltal a vallási ünnepeket sem hanyagolták el, hiszen a farsangi szezonhoz jellegzetes katolikus elemek kapcsolódtak. Karácsonytól február 2-ig, vagyis Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéig, a templomokban jászlakat állítottak ki, Jézus születését szimbolizálandó. A hitéletben aktívan résztvevő Sobieski család megnézte e bemutatókat, melyek iránt különösen a gyermekek rajongtak, és megcsodálták a ferences szerzetesek által olasz földről Lengyelországba hozott betlehemeket is. Ekkoriban már mozgó betlehemek is megjelentek a királyi udvarban: házhoz jöttek énekelni a háromkirályok, Heródes, a Halál, Turoń és a pásztorok, szintén a gyermekek nagy örömére.

Február 2-án gyertyákat szenteltek a templomokban, melyek a vihartól és villámlástól, illetve a farkasoktól és más vadállatoktól voltak hivatottak megvédeni a háztartásokat.

Február 3-án, Szent Balázs napján a mise során almákat és apró mécseseket áldottak meg, elhárítandó a torokbajt.

Február 5-én, Szent Ágota ünnepén kenyeret, sót és vizet szenteltek, védelmet biztosítandó a tűzvészekkel szemben.

A karácsonytól hamvazószerdáig tartó időszak azonban mindenekelőtt a vidám ünnepségeké volt, melyek megszervezéséért a királyi udvarban jellemzően diplomaták voltak felelősek. Különösen lelkes volt e téren a francia követ, Francois Gaston de Béthune, míg a maszkabálok elismert megvalósítója Velence küldötte, Angelo Morosini volt, kitőle stafétát később utóda, Melchior de Polignac vette át.

A Sobieski-udvarban számos mozgásos játékot is szerveztek: szembekötősdit, labdajátékot, és a gyors helyváltozatásokon alapuló „szitát”, de előszeretettel űztek társasjátékokat is, mint a Liba vagy a lottó. Ismertek voltak továbbá olyan kártyajátékok is, mint a flöss (az nyerte aki megszerezte mind a 4 királyt) vagy a „húzó”, a mai huszonegy prototípusa. A megszokott 52 lapos pakli helyett a 36 lapos lengyelt is használták, a következő figurákkal: felső, dáma, alsó, ász. Mária Kazimiera királyné és Jakab herceg különösen szerették a basetát vagy bassadát, melyet kizárólag pénzben játszottak. Sobieski, aki a korral egyre takarékoskodóbb lett, az ilyen játékokat inkább csak figyelte, és maradt a sakknál.

III. (Vasa) Zsigmond korától fogva a lengyel királyi udvar jellegzetes és rendkívül népszerű játéka volt (egykor III. János apja, Sobieski Jakab is részt vett benne) a szerepváltás, mikor a hatalmasságok pl. kereskedőnek vagy testes fogadósnak öltöztek be. Mindenki, még a koronás fők is megszemélyesítettek valakit, pl. a vendégeket saját költségén vendégül látó házigazdát, esetleg a saját maga készítette termékeket eladó vagy ajándékozó kereskedőt.

E szerepjáték mindig egyirányú volt: csupán a hatalmas válhatott a plebs tagjává. A Mária Kazimiera által hőn szeretett álarcosbálok maskarái rendkívül hitelesek és kifejezők voltak. Jellemzően zsidóknak, cigányoknak, kéregető nagyapóknak, olajkészítőknek vagy papoknak öltöztek be. Jakab herceg még külföldről is rendelt magának jelmezt. Az 1695. évi, Marywil palotában rendezett maszkabálon Elżbieta z Denhoffów Lubomirska, a korona nagymarsalljának felesége olyan élehűen öltötte magára egy rosszéletű nő álcáját, hogy a bálról történő távoztáig senki sem ismerte fel.

Kifundáltak olyan táncokat is, melyek során azonos nemű párok táncoltak úgy, hogy egyikük a másik nem képviselőjének öltözött be. A táncmulatságok leglelkesebb résztvevői a Sobieski gyerekek voltak, élen Terézia Kingával, de a királynő is szívesen csatlakozott udvarhölgyével. A király ugyanakkor az évek múlásával és testsúlyának növekedésével fokozatosan a zenehallgatás felé fordult, és csak figyelte a táncolókat.

Sobieski a legműveltebbnek tartott lengyel uralkodóként rajongott a szóbeli játékokért, melyek intelligenciát és gondolkodást követeltek. Pl: „Mutasd meg a félénk tagodat!” (ekkor a szemre kellett bökni), vagy „Mit kell tenni ahhoz, hogy egy lánynak babája legyen?” (a kezébe kell adni egyet).

A baráti találkozók arra is alkalmat teremtettek Sobieski számára, hogy bemutassa dolgozószobájának legújabb ékességeit, legyen az egy zenedoboz vagy egy camera obscura.

A király, kinek legkedvesebb elfoglaltsága a vadászat volt, a farsangi időszakban is hódolt e szenvedélyének, mely a friss levegőn történő mozgáson túl a karneválok által igencsak kifosztott kamrák feltöltésére is lehetőséget teremtett.

Mivel a XVII. század telei havasak és fagyosak voltak, így természetesen a szánhúzás sem maradhatott ki a farsangi mulatságok közül: udvarról udvarra jártak, ahol jókedvűen táncoltak és lakomáztak, majd a házigazdával együtt folytatták útjukat a következő mulatságba.

A királyi udvarban sem telhetett el a karnevál szánhúzás nélkül. 1695. január 20-án 107 szán indult útnak a Daniłłowiczok palotájából a Potockiékba, majd következtek a Sapiehák, a Radziwiłłek, végül pedig magát az uralkodót keresték fel wilanówi kastélyában. A szánhúzást 24 tatár lovas nyitotta meg, akiket a szánokon ülve cintányérozó zsidók, illetve teorbán játszó kozákok kísértek. Őket harangjátékosok követték sípokkal, majd a nemesség szánjai, melyek körül a nemesifjak vágtáztak lovaikon: ha valamelyikük figyelmét felkeltette egy szánon utazó kisasszony, a lóról egyenesen a szánra ugrott, hogy nagy hangzavar és ujjongás közepette elkapja a leányzót. A kavalkádot egy Pegazus alakú szán zárta, melyről Uściński és Chorościcki költeményeit tartalmazó röplapokat szórtak szerteszét.

Sobieski udvarának karneváli időszakához a színházi előadások is hozzátartoztak, hogy a külföldi vendégek megcsodálhassák a királyi színpadon fellépő színészeket. A költségek miatt azonban az előadások leggyakrabban valamilyen jeles eseményt kísértek, így egy különösen rangos vendég köszöntését, vagy egy fontos megállapodás aláírását. A színházi előadásokat különösen Mária Kazimiera királynő szorgalmazta, aki kulcsfontosságúnak tartotta őket azon törekvéséhez, hogy emelje udvara fényét.

A farsangi időszak csúcspontja az utolsó nap jött el, de már torkos csütörtökön is ügyeltek arra, hogy minél több zsír kerüljön az ételekbe, élen az ecsetnek is nevezett csörögefánkkal. A fánk kezdetben kemény, gömb alakú tésztából készült, zsírba forgatva, zsíros töltelékkel. A maihoz hasonló, édes fánkok a XVII. század második felében jelentek meg.

A karneváli szezon utolsó három napja (a farsang farka) játékok, jelmezbálok és mindenféle mulatság forgataga volt.

Mindezt az utolsó karneváli kedd zárta le, pontban éjfélkor, hogy az ezt követő hamvazószerda már a nagyböjtöt nyissa meg.

Maciej Jasiński

Królewska Fundacja Jana III i Marii Kazimiery Sobieskich