Maria Koc, a lengyel szenátus alelnöke és Grażyna Sztark budapesti látogatása

2017 március 20-21-én vendégünk volt Maria Koc, a lengyel Szenátus alelnöke és Grażyna Sztark, a külhoni lengyelekkel tartott kapcsolatokért felelős szenátusi bizottságnak a vezető-helyettese. A látogatás programjában két olyan esemény is szerepelt, melyek szorosan kötődnek alapfeladatainkhoz: a „Visegrádtól Visegrádig” című kiállítás megnyitója és „Polónia a XXI. században” címmel megtartott találkozó a magyarországon élő lengyelekkel.

Wizyta-ogolne3

Wizyta-ogolne1

Wizyta-ogolne4

Wizyta-ogolne5

Wizyta-ogólne2

Wizyta-ogolne6

Wizyta-ogolne7

Wizyta-ogolne9

Wizyta-ogolna8

„Polónia a XXI. században” – találkozó magyarországi lengyelekkel

2017. március 20-án a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum székhelyén találkozott Maria Koc, a lengyel Szenátus alelnöke és Grażyna Sztark, a külhoni lengyelekkel tartott kapcsolatokért felelős szenátusi bizottságnak a vezető-helyettese az itt élő lengyelekkel.

A találkozó első részében a vendégek tájékoztatót adtak arról, hogyan támogatja a lengyel Szenátus a külhoni lengyeleket. Később a közönség tett fel kérdéseket. A találkozó moderátora Piotr Piętka, a lengyel kutatóintézet és Múzeum igazgatója volt.

 

poloniaxxi1

poloniaxxi2

poloniaxxi3

poloniaxxi4

poloniaxxi10

poloniaxxi11

poloniaxxi5

poloniaxxi6
poloniaxxi12

poloniaxxi9

poloniaxxi7

poloniaxxi8

Budapesti látogatásuk végén a szenátor asszonyok vendégkönyvünkbe is beírtak.

księga_gości_fb

„Polonia a XXI. Században” – a találkozó vendégei Maria Koc, a lengyel szenátus alelnöke és Grażyna Sztark szenátor

Szeretettel meghívjuk a „Polonia a XXI. században” című találkozóra, melyet 2017. március 20-án 18.00 órakor rendezünk a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum székhelyén (1102. Budapest, Állomás u. 10.). A találkozó vendégei lesznek: Maria Koc, a lengyel szenátus alelnöke és Grażyna Sztark szenátor, a külhoni lengyelekkel tartott kapcsolatokért felelős szenátusi bizottság alelnöke.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A részvételi szándékukat jelezzék a facebookon levő fanpage-en:http://bit.ly/POLONIA_XXI_WIEKU_wydarzenie.

plakat