Hírek

A dömsödi lengyel katonai menekülttábor

Anna Szczęsnowicz

domsod_foto

AII. világháború kitörése után a német, illetve szovjet megszállás elől magyar területre menekült lengyel katonák számára (csakúgy, mint a polgári személyeknek) az ország számos pontján internálótáborokat hoztak létre. Így alakult meg a dömsödi is,  amely a menekültek történetének alapos feldolgozása mellett is a kevésbé ismertek közé tartozik, holott az itt tartozkodó lengyelek az emlékeken túl kézzelfogható nyomokat is hagytak maguk után: a római katolikus Szent Márton-templomban egy, a częstochowai Fekete Madonnát ábrázoló kép, illetve a mellékoltár (rajta egymás mellett két apró címer, lengyel és magyar) jelzi a település múltjának egy különleges időszakát: utóbbit (a pesterzsébeti templom korábbi főoltárát) ugyanis a lengyel menekültek segítettek rendbe tenni az átvétel után. 

Dömsödön már 1939 szeptember-októberében megalakult a tábor, amely egészen a nyilas hatalomátvétel időszakáig, 1944 október-novemberéig működött, ezzel azon, mindössze 31 katonai menekülttábor közé tartozva, melyet nem számoltak fel a lengyel katonák tömeges nyugatra evakuálása után. Korábban ugyanis összesen 141 működött az ország területén: ezt a számot az illetékes magyar hatóságok folyamatosan csökkenteni próbálták, ám ilyen irányú törekvéseik csak azt követően vezettek sikerre, hogy az Evakuációs Iroda (EWA), a Lengyel Hadsereg Képviseletével karöltve, 1941 nyaráig a polgári menekültekkel együtt mintegy 30 ezer embert juttatott ki francia, illetve brit területre, a Lengyel Hadseregbe. 

A dömsödi tábor egy 1940 februárjában készült felmérés szerint akkor 178 katonának adott otthont. Ezzel nem tartozott a legnagyobbak közé, ám így is felvetődik az elszállásolás kérdésének problematikája, különösen úgy, hogy ez sok településen komoly nehézségeket okozott. Ennek következtében a lengyel katonák igencsak különböző színvonalon kvártélyozhatták be magukat az egyes táborokban (például amíg Lengyeltótiban a Zichy-kastélyban, addig Tápiószelén a magtárban alakítottak ki férőhelyet a számukra). Dömsöd esetében egyrészt a helyi Iparos-, illetve Gazdakörnél szállásolták el a lengyeleket, másrészt pedig a „48-as kör” nevű vendéglő (és egyben kaszinó) tágas épületét engedték át nekik használatra. Bem, Dembiński, Wysocki és Woroniecki portréival a falakon ez utóbbi helyszínen több mint otthonosan érezhették magukat a katonák. 

Kényelmes életről és barátságos légkörről ír visszaemlékezéseiben Paweł Stępkiewicz hadnagy is, akit 1943-ban, a rákoscsabai tábor felszámolása miatt – annak többi lakójával együtt – helyeztek át Dömsödre. Kiemeli, hogy a helyi értelmiség tagjai szívesen látták vendégül a lengyeleket otthonaikban, sőt, részt vettek az utóbbiak szervezte május 3-i ünnepségen is. Stępkiewiczre nagy hatás gyakorolt az a mély együttérzés is, mellyel a magyar lakosok fordultak feléjük azt követően, hogy 1943. július 5-én (az angol rádióból) Dömsödön is értesültek Władysław Sikorski tábornok, miniszterelnök előző este bekövetkezett tragikus gibraltári haláláról. Az istentisztelet utáni komor hangulatú összejövetelen ugyanis magyarok is megjelentek, akik így a befogadottakkal együtt hallgatták egy másik lengyel tiszt, Zdzisław Czajkowski események hatására írt versét, és annak záró sorait: 

„…Naród przed Twoim cieniem chyli głowy 

z wdzięcznością wielką, z serca poruszeniem. 

Tyś się Wolności stał wyrazem nowym, 

Wcieleniem.”* 

 

 

Balázs István 

Lengyel Kutatóintézet és Múzeum 

 

 

Felhasznált források és szakirodalom 

– id. Gazda István: Magyarországi lengyel katonai táborok postája 1939-1944. Magyar Tudománytörténeti Intézet, Piliscsaba, 2000. 

– Lagzi István: Droga żołnierza polskiego przez węgierską granicę w latach 1939-1941. Poznań, Wydawnictwo Poznańskie, 1987. 

– Nemoda-Stiasny Márti: Emlékezés a 75. évfordulóra. In: Dömsödi Hírnök. XXIV. éfolyam 9. szám 

– Andrzej Przewoźnik: Polacy w Królestwie Węgier 1939-1945. Budapest, 2006. (magánkiadás) 

– Por. Paweł Stępkiewicz: Wygodne życie (Obóz Rákoscsaba – Dömsöd). In: Jan Stolarski (szerk.): Wspomnienia polskich uchodźców na Węgrzech w latach 1939-1945. Federacja Stowarzyszeń Polsko-Węgierskich RP, Warszawa, 1999. 

 

 

 

 

 

* A nemzet fejet hajt színed előtt/Nagy hálával, megrendült szívvel/Te lettél a Szabadság kifejezésének új/Megtestesülése (ford. Balázs István) 

Szent László kiállítás

Anna Szczęsnowicz

2017 Magyarországon Szent László éve. Szeretettel meghívjuk az ez alkalomból rendezett “Szent László – történetek, helyszínek, legendák” című kiállításunk megnyitójára.

Felkerestük az összes olyan helységet a Kárpát-medencében, melyek nevében szerepel Szent László. Összegyűjtöttük a lovagkirályhoz fűződő legendákat. Munkánk eredménye ez a kiállítás, melynek révén jobban megismerhetjük a magyarországi lengyelek védőszentjét, valamint a magyar történelmet és kultúrát is.

Sw Wladyslaw - plakat_druk_0612
Iratkozzon fel a facebook eseményünkre: http://bit.ly/SzentLaszlo_SwWladyslaw_wystawa (a linkre kattintva megnyílik az esemény oldala).

Magyar önkéntesek harca Lengyelország újjászületéséért

Anna Szczęsnowicz

Közeledik a független Lengyelország megalakulásának centenáriuma, így érdemes egy-egy pillantást vetni arra, milyen szerep jutott az újjászületéshez vezető szerte- ágazó és sokrétű folyamatban a magyaroknak, akár az I. világháború harcterein, akár a hátországban, a Monarchia politikai vagy éppen kulturális elitjében. Legelőször is a Józef Piłsudski kezdeményezésére felálló lengyel légiókban szolgáló magyar önkéntesek történetét ajánlanánk a kedves olvasó figyelmébe.

Lengyel_légionisták_emlékműve
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Lengyel_l%C3%A9gionist%C3%A1k_eml%C3%A9km%C5%B1ve.jpg

Mielőtt azonban röviden ismertetnénk a közmondásos lengyel– magyar barátság eme igen kifejező példájának bizonyos aspektusait, feltétlenül el kell helyeznünk kontextusában is – ez pedig a „nagy háború” kaotikus keleti frontja, elsősorban Galícia, ahol a megszálló osztrák–magyar csapatoknak a helyi lakossággal szembeni kegyetlen fellépését jellemezve Wincenty Witos egyenesen úgy fogalmazott, hogy „a legroszszabbul a honvédek viselkedtek…” A háború évei tehát korántsem csak építően hatottak a két nép kapcsolataira, ám a magyar légionisták áldozatvállalása mindenképp a pozitív oldalra kívánkozik.

Több mint háromezer önkéntes jelentkezett, hogy a lengyelek oldalán harcolhasson az oroszok ellen, de közülük csupán mintegy ötszázan (legújabban 533 főről lehet tudni, azonban név szerinti nyilvántartás sem magyar, sem lengyel részről nem került eddig elő) jutottak el a légiókba való belépésig. Motivációjuk igen széles skálán mozgott: akadt köztük olyan, aki a lengyel történelem ismereté- ben tudatosan küzdött az ország feltámadásáért, olyan, aki az 1848- 49-es segítséget akarta meghálálni, de olyan is, akiről még tisztje sem tudta eldönteni az együtt töltött idő alatt azt, hogy vajon mi hajtotta egy másik nemzet katonáinak soraiba. Kiforrott világképet persze igazságtalan lenne várni a magyar légionistáktól, hiszen nem egy közülük még kamaszként, vagy a kamaszkorból éppen csak kinőve csatlakozott a lengyelekhez. Mindenesetre, álljon bármi is a személyes döntések hátterében, a fennmaradt lengyel tiszti visszaemlékezések a harcban derekasan helytálló katonákról számolnak be, mikor magyar beosztottjaikat jellemzik. Utóbbiak közül 44-re tehető azoknak a száma, akik az összecsapásokban életüket vesztették, és így már nem szembesülhettek egységeik lassú felbomlásával.

Az újjáalakuló lengyel állam kitüntetések formájában fejezte ki köszönetét a magyar légionistáknak, akiknek sorsa egyénenként más-más fordulatot vett, szervezeti formában viszont ugyancsak hányattatottnak bizonyult. A Lengyel Légionisták Szövetsége 1931-ben alakult meg Budapesten, de a Belügyminisztérium csupán 1939-ben volt hajlandó (és akkor is csak lengyel kérésre) láttamozni alapszabályukat (az egyesületet végül Magyar Légionisták Köre néven jegyezték be), azt követően, hogy minden szervezeten belüli tisztségétől megfosztották az alapító vezetőt, Miklóssi Ferdinánd Leót, akinek zsidó származása szúrta a kérvényt véleményező Honvédelmi Minisztérium szemét. Az elesett magyar légionisták özvegyeinek és árváinak lengyel részről juttatandó havi apanázs tervét pedig a II. világháború kitörése fojtotta el, mivel a kormány így már nem tudta ezzel kapcsolatos törvénytervezetét a szejm elé tárni. A lengyelek oldalán önként hadba vonuló magyarok tettét a légionisták 1935-ben felavatott népligeti emlékműve örökíti meg, ám törté- netük mégsem él olyan elevenen a köztudatban, mint a lengyel– magyar kapcsolatok egyéb, sokszor kevésbé közvetlen területei.

 

Balázs István Miklós Lengyel Kutatóintézet és Múzeum Felhasznált források

 

– Varga Endre László: Magyarok a Lengyel Légiókban. Lengyel tisztek visszaemlékezései a Lengyelország függetlenségéért vívott harcokban részt vett magyarokra, 1914-1918. In: Hitel. 18. évf. 2014/2.

– Uő.: Források és iratok a lengyel légiókban harcolt magyarok történetéhez, 1914–1918. In: Hadtörténeti Közlemények. 2015/3.

– Uő.: Magyarok a Lengyel Légiókban 1914–1918. In: Valóság. 58. évf. 12. sz. – Wincenty Witos: Moje wspomnienia II. Instytut Literacki, Paryż, 1964.