Month: október 2020

Október 15-én lesz 203 éve, hogy Tadeusz Kościuszko elhunyt a svájci Solothurnban, ahol Franz Xaver Zeltner házában lakott. Utóbbi Emilia (1804–1875) nevű lánya lett a lengyel nemzeti hős után maradt személyes emlékek örököse, aki – bár Kościuszko végrendelete ilyesmiről nem rendelkezett – magához vette a halott szívét. Miután hozzáment Morosini grófhoz, Emilia 55 esztendőn át az olaszországi Varesében élt, ahol a Kościuszko szívét őrző urnát villájuk kertjében helyezte el. Miután a család a Lugano melletti Veziába költözött, az urna ottani udvaruk pavilonjába került, majd Emilia 1875-ben bekövetkezett halála után négy leánya lett a szív örököse.

A rapperswili lengyelekben élt a remény, hogy megszerezhetik Kościuszko szívét múzeumuk legértékesebb darabjának, és a Morosini családdal folytatott hosszas alkudozás után a számos politikai és társasági kapcsolattal rendelkező Aleksander Brochocki gróf (1841–1907) sikerrel is járt: 1890-ben az ereklye a rapperswili Lengyel Múzeum tulajdonába került (ám egyelőre maradt Vezióban).

A Tadeusz Kościuszko szívét őrző urna ünnepélyes bemutatását 1895 októberének derekára tervezték, Rużycki kurátor így már nyáron nekilátott egy megfelelő mauzóleum előkészítésének a múzeumnak otthont adó vár lőportornyában. Stefan Żeromski, az akkori rapperswili könyvtáros minderről eképpen írt Henryk Bukowskinak címzett, 1895. augusztus 22-én kelt levelében: „Kurátor urat (Rużycki) jelenleg teljesen lefoglalják a Kościuszko szívénék elhelyezésére irányuló előkészületek. A szoba falait szakadt, vörös kárpit, a padlót és a mennyezetet pedig kopott, hitvány minőségű szőnyegek borítják. Ígérete szerint saját gyűjteményből fogja kupidókkal és angyalkákkal díszíteni a helyiséget, melyből így csak az ének, a tánc és a deklamáció fog hiányozni; igaz, előbbieket egy játékos óra, utóbbit pedig maga a kurátor úr helyettesítheti. Előre láttam, hogy Kościuszko szívének, a lengyelek legértékesebb kincsének otthonát majd a ma élő lengyelek leghülyébbje és legutálatosabbja, Rużycki választhatja ki és rendezheti be.” E levélből is kitűnik Żeromski és Rużycki elmérgesedett konfliktusa…

Az ünnepséget néhányszor elhalasztották, ám 1895. október 15-17-én végül megrendezésre került: a Tadeusz Kościuszko szívét tartalmazó urnát Veziából maga Brochocki gróf hozta el. A Morosini családból egyedül Emilia unokája, Juan Antonio Negroni-Prati gróf volt jelen, azonban tiszteletüket tették a Múzeumtanács tagjai, a Svájcban tanuló fiatalok és az emigráns szervezetek képviselői, Lwów és Krakkó városi tanácsainak delegáltjai, valamint helyi potentátok, köztük Rapperswil polgármestere is. A fő események október 15-re estek: mise a helyi templomban, az urna elhelyezése a várban, majd ünnepélyes ebéd. Az istentisztelet során az urnát Henryk Bukowski és a „Żelmuo” Litván Társaság koszorúval, míg egy Gutta vezetéknevű rapperswili lengyel munkás gyermekei mezei virágokkal díszítették fel. Mivel maga Bukowski nem jött el az ünnepségre, a koszorúkról Oktawia Żeromska gondoskodott. „A koszorú ezüstös, aranyzott, babérlevelekkel díszített, egyszóval igazán szép lesz. 150 frankért színarany koszorúból csak aprócskát lehetne kapni, miközben maga az urna elég nagy. A feleségem kifejezetten ezért utazott Zürichbe, és hozzá is jutott. A szalagokon lengyelül és litvánul az fog szerepelni, hogy „A hű litvánoktól”. A másik koszorút a szárított, alpesi és örökzöld virágokkal is megvette Zürichben a nejem.” – írta Żeromski 1895. október 13-án kelt levelében Bukowskinak.

Az ünnepséget az alkalomhoz illő beszédek ékesítették, így Gaudy polgármesteré („aki az ő szabadságukat kívánta nekünk, hosszasan áradozva az általa imádott Kośsciuszkóról, kinek sírjához már iskolás korában ellátogatott, mivel egy egyetemes hősről van szó, akit amíg csak történelem lesz, mindig tisztelni fognak; majd arról a szimpátiáról beszélt, mellyel a svájciak mindig is kötődtek a lengyelekhez, kifejezve afelett érzett örömét, hogy hacsak egy ideig is, de egy ilyen nagy ember szíve svájciak körében nyugodhat”);  az ismert író-publicistáé, Zygmunt Milkowskié („franciául szólt, egyenesen a Morosiniakhoz, mondván jól tették, hogy átadták az ereklyét az emigránsoknak, mivel csak ez utóbbiak az igazi lengyelek”); Józef Gałęzowskié („szintén a Morosiniaknak mondott köszönetet franciául”); és Feliks Perl diáké („helyesen szólt, mikor kifejtette, hogy a fiatalok hisznek abban: e szeretett szívet egy szabad, köztársasági Varsóba viszik majd egyszer”).

A mise során Jadwiga Laskowska, a genfi Orvosi Akadémia anatómiaprofesszorának, Zygmunt Laskowskinak (1841–1928) leánya énekelt. Az istentiszteletet követően a Kościuszko szívét őrző urnát átvitték lőportoronybéli új otthonába, majd a vendégeket ebédre várták a „Zum Schwan” hotelben.

Az ünnepségekről a galíciai sajtó, így a „Kurier Lwowski”, a „Dziennik Polski” és a „Nowa Reforma” is beszámolt.

A Rużycki által berendezett mauzóleumot ideiglenesnek szánták: a Múzeumtanács minden egyes tagja tisztában volt azzal, hogy Kościuszko szívének különleges otthon dukál. Megkezdődött hát a lehető legjobb megoldás keresésének hosszú és viharos időszaka.

Az első nehézséget a helyszín kiválasztása okozta. Rużycki azt javasolta, hogy az urna a torony egyik magasan elhelyezkedő helyiségében pihenjen, melyet csak a könyvtárszobákon és a kerengőn át vezető hosszú úton lehet megközelíteni; Żeromski ezzel szemben a torony alsóbb részében látta az ereklye otthonát, mely egyszerűen, közvetlenül a várudvarról elérhető. A tanács egyhangúlag ez utóbbi ötletet támogatta.

A projekttel kapcsolatban felmerülő következő probléma a megfelelő urna kérdése volt. Henryk Bukowski egy egyszerű porfír tartót szánt erre a célra, melyet maga tervezett (rajza, melyet csatolt is egyik, Żeromskihoz írt leveléhez, sajnos nem maradt fenn), ám a tanács túl szerény volta miatt elvetette az ötletet, és inkább Wincent Trojanowski (1859–1928) szobrász, festő tervét választotta, kinek tekintélyes éremgyűjteménye a múzeumban volt megtalálható. Trojanowski elképzelésében az urna Kościuszko mellkasának alakját vette fel, a Resurgat Polonia felirattal ékesítve. Az urna egyik oldalán félmeztelen ijú alakja (a győzelem géniusza), a másikon pedig kiterjesztett szárnyú sas tette teljessé a művet.

Nehézséget jelentett továbbá a mauzóleum jellege is: pusztán nemzeti, vagy vallási-nemzeti összhatást keltsen? Bukowski az előző megoldás, míg Rużycki a kápolna-jelleg mellett kardoskodott; végül utóbbi ötlete valósult meg.

A pályázati dokumentációból sajnos semmi sem maradt fenn, azonban tudni lehet, hogy 1895 októberétől 1896 tavaszáig öt terv született az új mauzóleumra: kettő a kiváló építésztől, a Varsói Politechnikum későbbi professzorától, Stanisława Noakowskitól (1867–1928), valamint egy-egy Jan Słupskitól, Ksawery Müllertől (egy rapperswili építésztől), illetve az Albert Bittner – Wincent Trojanowski tervezőpárostól.

Bukowsi Noakowski egyik elképzelését támogatta, melyet azonban a Múzeumtanács túlságosan egyszerű volta miatt elvetett. E tervről két rajz is megtalálható a lengyel Nemzeti Múzeum gyűjteményében, melyek az urnát egy a torony bejáratával szemközti fülkébe épített talapzaton ábrázolják. Heves vitákat követően a tanács végül Müller munkáját választotta, azonban magát a szimbolikus bronz urnát (a szívet őrző biztonsági okokból maradt a torony falába ágyazva) Trojanowski készíthette el.

A mauzóleum megépítése két évet vett igénybe, és ez az idő bizony nem múlt el félreértések és veszkedések nélkül, mivel Rużycki mindenáron keresztül akarta erőltetni a terven saját vízióját, többek között egy oltárral és egy lámpással megspékelve. Żeromski persze rögtön riaszotta Bukowskit, ám utóbbi belefáradt a folyamatos acsarkodásba, ezért nem lépett közbe.

A mauzóleum végül egy íves portikusz alakját vette fel, mely egy előcsarnokba, majd egy két ablakkal rendelkező kápolnába vezetett, melynek közepén egy alapzaton állt az urna. A falakat két, egy-egy angyalt ábrázoló festmény, még a mennyezetet a Częstochowai Szűzanya portréja borította, miközben a helyiség egészét gazdagon díszítették virágos-geometrikus mintákkal. Az összhatás a bizánci mozaikokat idézte; a festmények alkotója a német Stefan Herweg (1855–1914), Rużycki ismerőse volt.

Így hát, Bukowski és Żeromski tiltakozásai ellenére, a mauzóleum végleges formáját illetően a kulcszerep Rużyckinak jutott.

1897. augusztus 11-én ünnepélyesen átvitték a Kościuszko szívét őrző urnát a lőportoronyban felépített mauzóleumba. Az alkalmon mintegy 400-an vettek részt, köztük számos küldött a felosztott Lengyelország mindhárom részéből, különböző országokból érkező emigránsok, valamint a Múzeumtanács képviselői. Az urnát Kościuszko felkelőinek (az ún. kaszásoknak) öltözött férfiak vitték át a rapperswili templomban rendezett istentiszteletre, melyet követően a Z dymem pożarów kezdetú dal énekkari előadásától kísérve helyezték el a mauzóleumban.  

A rapp
erswili mauzóleum lengyel zarándokok úticéljává vált, mely a Kościuszko tárgyi emlékeit őrző szoba felkeresésével volt teljes.
1927. október 2-án a Kościuszko szívét őrző kazettát Jan Modzelewski berni lengyel nagykövet kiemelte a falba ágyazott mélyedésből: az ereklyét a múzeum Kościuszko Termében őrizték, amíg egy héttel később, október 10-én Lengyelországba nem vitték.

A rapperswili Lengyel Múzeum kurátora, Halina Jastrzębowska-Kenarowa 1939-ben fel kívánta újítani az egykor Kościuszko szívét őrző helyiséget, egy kápolnát kialakítva, melynek oltárán a Szűzanya szobra állt volna a Kisdeddel. A munkálatokat 1939 őszén kezdték volna.

A lőportornyot 1955-ben befalazták, így ma csupán egy apró ablakon keresztül lehet belátni. Festmények és galambok mindenütt; ha a bejáratot újra meg is nyitnák, a renoválási munkálatokhoz a restaurátor és a város beleegyezése is szükséges lenne, a költségekről nem is beszélve.

 

Izabela Gass