Maria Koc, a lengyel szenátus alelnöke és Grażyna Sztark budapesti látogatása

2017 március 20-21-én vendégünk volt Maria Koc, a lengyel Szenátus alelnöke és Grażyna Sztark, a külhoni lengyelekkel tartott kapcsolatokért felelős szenátusi bizottságnak a vezető-helyettese. A látogatás programjában két olyan esemény is szerepelt, melyek szorosan kötődnek alapfeladatainkhoz: a „Visegrádtól Visegrádig” című kiállítás megnyitója és „Polónia a XXI. században” címmel megtartott találkozó a magyarországon élő lengyelekkel.

Wizyta-ogolne3

Wizyta-ogolne1

Wizyta-ogolne4

Wizyta-ogolne5

Wizyta-ogólne2

Wizyta-ogolne6

Wizyta-ogolne7

Wizyta-ogolne9

Wizyta-ogolna8

A „Visegrádtól Visegrádig” című kiállítás megnyitója

2017. március 20-án 11:00 órakor az Országgyűlés Irodaházában megnyitottuk a „Visegrádtól Visegrádig” című kiállítást.

Csúcs Halina lengyel nemzetiségi szószóló nyitotta meg a találkozót, majd Piotr Piętka, a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum igazgatója és Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke mondtak beszédet. Ezt követően dr. Hanna Krajewska, a Lengyel Tudományos Akadémi Levéltárának igazgatója kapott szót. A hivatalos megnyitó után a meghívott vendégek megtekintették a kiállítást és elbeszélgethettek annak szerzőivel, a Lengyel Tudományos Akadémi Levéltára munkatársaival.

A „Visegrádtól Visegrádig” című kiállítást a Lengyel Tudományos Akadémi Levéltára hozta létre és adta át a Lengyel Kutatóintézet és Múzeumnak. Már nagyon sok helyen bemutatásra került, de a magyar parlamentbe eddig még nem jutott el. Az LKM és Csúcs Halina lengyel nemzetiségi szószóló törekvései révén sikerült a hivatalos megnyitó helyszínének az Országgyűlés Irodaházát megnyerni.

 

parlament1

parlament2

parlament3

parlament21

parlament5

parlament6

parlament7

parlament20

parlament8

parlament22

parlament11

parlament9

parlament10

parlament12

parlament13

parlament15

parlament14

parlament16

parlament17

parlament18